Rólunk

CNC DemeterCNC DemeterCNC Demeter

A cég tulajdonosa, Demeter György a szakképesítés megszerzése után sok éven át Németországban dolgozott a fémmegmunkálás területén, majd 1998-ban hazatért és megalapította saját vállalkozását, így jött létre a Demeter György és Társa Bt.

Ebben az időszakban főképp német cégek számára gyártottunk alkatrészeket, természetessé vált, hogy az általuk megkövetelt maximális precizitással végezzük munkánkat, pontos, esztétikus, minőségi darabokat gyártsunk. Kezdetben mi is hagyományos gépeken dolgoztunk, majd hamar felismertük a CNC technológiában rejlő lehetőségeket.

Miután megvásároltuk az első CNC maró gépünket, fokozatosan áttértünk a számítógépvezérelt gyártásra. Egyre több megrendelést kaptunk, ezért elengedhetetlenné vált, hogy bővítsük gépparkunkat.

Büszkék vagyunk rá, hogy 2009-ben elnyertük az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatását, melynek révén munkába állítottuk a HURCO VM10-es marógépet. Azóta a két CNC megmunkáló központon párhuzamosan dolgozunk — ügyfeleink megelégedésére.

Tegyen próbára minket, lépjen velünk üzleti kapcsolatba!